Carrie Missytől kaptam egy könyvajánlót, melyben Stephen King Carrie című könyvét mutatja be nekünk röviden :) Szerintem érdekesnek tűnik, olvassátok el ti is :)
Egyébként nagyon örülök, hogy mostanában megint elkezdtetek nekem ajánlókat küldeni. Nem csak azért, mert ez nagy segítség nekem a szerkesztésben, hanem azért is, mert hihetetlenül jókat küldtök, mindig örülök, ha olvashatok egyet :) Úgyhogy továbbra is buzdítalak benneteket, hogy írjatok a kedvenc könyeitekről egy pár mondatos véleményt, és küldjétek el nekem :) Az sem baj, ha már valaki írt arról a könyvről, a véleményed attól még kikerül az ajánlóba. (Egyébként az ilyen kiegészítő vélemények számára van ott minden cikk végén a lehetőség arra, hogy elmond, te mit tapasztaltál az adott könyvvel kapcsolatban.)
Ezen kívül a versenyfigyelőben is van egy új verseny, szóval lessétek meg, és írjatok rá, ha van kedvetek :) Hamarosan jövök az én versenyem eredményeivel is :)
| 2010.03.19. 13:25, Dorcsy |
 |
Versenyek Lezártam az Idézet Versenyt. Igyekszem kész lenni az elbírálással a hétvégre, de semmit sem ígérhetek. A Borító versenyt vagy pénteken vagy szombaton zárom le, szóval aki még arra akar jelentkezni, az csipkedje magát :)
| 2010.03.16. 12:28, Dorcsy |
 |
Könyvajánló ismét Ezúttal Kae Westu ajánlóját hoztam nektek, a könyv címe A herceg jósnője. Lessétek meg mit ír róla Kae az Könyvajánlóknál :) Az oldal nevében nagyon köszönöm neki, hogy beküldte nekünk ezt a kis cikket ^^
A versenyekről néhány szó:
Az Idézet versenyt a jövőhét végén, március 14-én vasárnap délután zárom le, tehát aki még nevezni akar, az most iparkodjon, mert már csak egy hete van az idézetek elküldésére :)
A Borító verseny lezárásának időpontja egyelőre még kérdéses, de szerintem rövid időn belül az is lezárásra kerül, úgyhogy itt is csak azt tudom mondani, hogy igyekezzetek, mert egyszer csak azon kapjátok majd magatokat, hogy vége a versenynek :D
Ui: ne haragudjatok, mostanában megint kicsit inakítv lettem, viszont az a helyzet, hogy Rika totálisan eltünt, tehát ott vagyok, ahonnan elindultam. De majd megpróbálom megoldani valahogy...
| 2010.03.07. 09:50, Dorcsy |
 |
Ajánló Via küldött nekem ma egy könyvajánlót Stephenie Meyer A burok című könyvéről :) Külön köszönet neki, amiért a rövid tartalmat is kimásolta a kiadó oldaláról, így ezzel nem nekem kellett dolgoznom :) Na nem mintha nem dolgoztam volna vele szívesen... :D
Amúgy az Írókuckó cikkei között rendet tettem. Kicsit szebb külalakot kaptak, és betűrendbe tettem őket, hátha így könyebb közöttük eligazodni :)
A versenyekről...
Örülök, hogy eddig ennyien jelentkeztetek, remélem még sokan fogtok :) Az idézetversenyre van eddig több jelentkező, előre láthatóan azt hamarabb fogom majd lezárni, legkésőbb 2-3 hét múlva. Szóval aki még szeretne nevezni, az úgy számoljon az idejével, hogy ott már nincs olyan sok idő. A borítóknál még mindenképp örülnék 2-3 jelentkezőnek, vagy akár többnek is, és attól függően, hogy mennyien lesztek, amikor lezárom az idézetest, lehet hogy a borítókészítésre még adni fogok egy kis plusz időt. Majd meglátom... :)
| 2010.02.21. 20:57, Dorcsy |
 |
Körtörténet 10. fejezet Végre volt időm átnézni a Blogangel által írt fejezetet a Körtörténethez., úgyhogy fel is töltöttem :) Olvassátok el, és ha kedvet kaptok hozzá, folytassátok :) Remélem, most nem kell majd annyit várni egy új részre.
A folytatás örömére kicsit ráncba szedtem a körtörténet menüjét, szerintem sokkal jobb lett, mint volt.
Ezen kívül, nem tudom ki mikor nézte utoljára a versenyfigyelőt, mindenesetre mióta utoljára írtam ide, két versenyt is tettem ki, szóval lessétek meg azokat is :)
| 2010.02.13. 22:58, Dorcsy |
 |
Egy kis friss +várható meglepi
Sziasztok! Gondoltam egyet és elhoztam egyik történetemet, Hulló levelek címmel, amit a novellák egyperceseknél találhattok meg. A kritikákat szívesen várom, és remélem tetszeni fog nektek. Igaz már régebben írtam, csak nem volt olyan oldal, ahova feltehettem volna, de már van :)
Továbbá nekem is küldhetitek a történeteiteket és én is beszállok abba, hogy kritikát mondjak az írásaitokról. Ezzel is könnyítek Dorcsyn^^ Hamarosan jövök egy meglepetéssel, ami remélem tetszeni fog számotokra^^
Addig is sziasztok
| 2010.02.04. 10:53, Rika |
 |
Új társszerkesztő + Egy kis friss
Ezennel hivatalosan is bejelentem nektek:
Rika lett az új társszerkesztő :)
Már előre is nagyon sok mindent köszönök neki, és remélhetőleg ketten együtt majd újraélesztjük az oldalt :)
Ennek örömére máris tettem pár új versenyt a Versenyfigyelőbe, úgyhogy tessék megdolgoztatni a kreativitásotokat, és benevezni! Illetve van egy új ajánló is, ugyanis mikor társszerkesztőt kerestem, kértem a jelöltektől egy könyvajánlót. Rikáét mostantól megtalálhatjátok a Könyvajánlók között :) Remélem tetszik majd ;)
Még egyszer: hatalmas üdvözlet és millió köszönet Rikának!!!
Igen, igen én vagyok a társszerkesztő! Üdvözlök mindenkit! Igyekszem sokat segíteni Dorcsynak és hozok extrákat meg, amit kell^^ Mára sajnos nem, de holnapra tudok hozni frisseket.
Addig is sziasztok!!
| 2010.02.03. 17:02, Dorcsy |
 |
Idézetek és borítók 
Megérkeztek az új versenyek :) Az első, az idézetes az íróknak szól elsősorban (bár természetesen bárki jelentkezhet rá). Eddig ilyen versenyt még nem nagyon láttam, úgyhogy gondoltam megpróbálkozom vele, hátha sikere lesz :) A második verseny pedig kivételesen azoknak szól, akik grafikáznának. De természetesen ez is szorosan kapcsolódik a könyvekhez :)
Remélem, sok érdeklődő lesz mindkét versenyre :) Várom a jelentkezéseteket! :)
| 2010.01.31. 11:23, Dorcsy |
 |
Versenyek + Kérdezz - felelek Gondoltam, felhívom rá a figyelmeteket: két új versenyt tettem be a versenyfigyelőbe, szóval akinek van kedve, nézze meg őket, és nevezzen rájuk :) Hamarosan én is indítok egy új versenyt... Hogy milyet, az nemsokára kiderül :) Ja, és vagy holnap vagy azután kiderül ki lesz az új társszerkesztő :))
Megújult a Kérdezz! Felelek modul is, a kérdések innentől teljesen anoníman mennek majd. Ne tévesszen meg benneteket a csík rövidsége, így is sokat írhattok nekem a kérdéseitekkel kapcsolatban :) ha mégsem lenne elég a hely, vagy a régi megoldás jobban tetszett, akkor írjátok meg, és igyekszem megtalálni a megoldást :) Ja, és az új modulnál a kérdés nem jelenik meg azonnal, csak miután válaszoltam rá.
| 2010.01.30. 17:16, Dorcsy |
 |
Apróságok Már nem keresek társszerkesztőt, a két jelentkező közül hamarosan kiválasztom azt, aki ezentúl velem együtt igyekszik majd gondoskodni az oldal folyamatos frissüléséről. Apropó, küldtem a jelentkezőknek e-mailt, remélem megkapták. hamarosan újra írok nektek, mert eszembe jutott még valami, szóval számítsatok rá :)
Aztán...
A Versenyfigyelőt kitakarítottam, jelenleg két versenyt találtok benne, remélem találtok közte olyat, ami felkelti az érdeklődésetek :)
(Megjegyzem, hamarosan én is indítok majd versenyt, de egyelőre titok, hogy milyet... Lepődjetek csak meg!)
És még...
Tűzliliom. Egy régi oldal, teljesen megújúlva, ami mostantól várja a saját történeteket is. Látogassátok meg, nézzetek körül, regisztrálatok, töltsétek fel a történeteiteket, és olvassatok sokat - a kritikáról meg ne feledkezzetek! :D Részletekért kattint ide:

| 2010.01.24. 14:15, Dorcsy |
 |
|